Londoni utazás első napja. Elsősorban a város közepe, Kensingtontól a Temze északi partján át A Towerig.
Jó előre elhatároztam, hogy ellátogatok Párizsból Londonba, hiszen innen már nincs messze. Először természetesen a Csalagútra gondoltam, de kiderült, hogy az jóval drágább, és végül is nincs benne semmi élmény azon kívül, hogy elmondhatom, hogy átmentem az alagúton.
Easyjettel jó előre lefoglalva a jegyet, egészen olcsón kijön az út, viszont a Lutonról kell bemenni Londonba. Nem baj, látunk egy kis vidéki Angliát. Na jó, ez hurráoptimizmus túlzás: az út sokat nem jelentett, mivel az autópályán haladtunk végig, és Luton környéke nem valami látványos hely.
A buszozással együtt is megérte a fapados, ráadásul Párizsból a Charles de Gaulle-ről indultunk, itt tehát nem volt semmi probléma, az RER Buresből közvetlenül oda visz, csak hát átmegyünk egész Párizson, és vagy egy órás út. Mégis jobb, mint az Orly, mert az ugyan ezen az oldalon van, de oda át kell szállni buszra.
Bár csak egy táskám volt, nem checkeltem be on-line, mert ott nemlehet megválasztani a helyet. Így sorba kellett állnom check-innél. Ott derült ki, hogy azért nemlehet megválasztani a helyet, mert az Easyjetnél ilyen nincs is. Felszálláskor választasz. A fenébe. Ezért kár volt sorba állni.
A másik, hogy felírták a jegyre,hogy hányas kapu, és ott vártam, álldogáltam. Kb öt perccel indulás előtt lett gyanús a dolog, és megnéztem a monitoron, mi van kiírva. Hát nem áttették másik kapuhoz a gépet? Nem értem, hogy ha check-innél úgy határoznak, hogy egyik kapu, akkor mi a fenének teszik át? EGyébként a kapu szabad volt.
Be se mondták, hogy változás van. Mi van, ha nem veszemészre? Mi van,ha nem tudok olvasni? Mert vak vagyok.:)
Először el is tévesztettem, én Orlyra emlékeztem. Aztán meg a szállásra is rosszul emlékeztem, mert egy másik is szóba került. Kings Cross-ra gondoltam, és az Earl Court-nál volt valójában. A szállás itt is a szokásos ötven euró körüli. Talán, kicsit több, és csak közös zuhanyzóval sikerült. London kicsit drágább ezek szerint. A szoba egyébként nagyon kicsi volt, a bútorzat régies. Más helyeken ugyanezért az árért sokkal jobb szobát is kap az ember. De nem baj, ennyi belefér nekem. Ennél lejjebb nem adnám, de több igazából nem kell.
Az idő abszolút szép volt, pénteken, amikor indultam, kicsit esett, nagyon felhős volt az ég, és még hűvös is volt egy kicsit. A képeken látszódik is, hogy először kicsit szürkék, majd kicsit már napfényesek, de a levegő vibrál, fénylik. Nem pont ideális, bár érdekes fényképezéshez. Londont a repülőről nem láttam, szóba se jött ilyen felhős időben.Egész hétvégén szerencsém volt az időjárással, mert ilyen napos idő Londonban nem minden nap van, ugyanakkor túlmeleg sem volt, ami már gond lett volna.
Greenline jegyet vettem Lutontól Londonig, mert olcsóbb volt, mint a többi. Interneten fizette, mert az még olcsóbb volt. Kinyomtattam a vouchert. Namost, megyek a Greenline kioskhoz, hogy akkor innen hogy van tovább. Mondják, hogy a voucher nem elég, ki kellett volna nyomtatnom a jegyem. Mondom, fizetve van, voucherem van, hát csak érvényes. Nem, vennem kell másikat. Ja. Az Easyjetnél bezzeg ha ki van fizetve a jegyem, és mondok egy referencia-számot, akkor odaadják a jegyem, és kész. Persze, visszakérhetem a jegy árát, csak postaköltség, postázás, kezelési költség. A végén egy euróért szaladgálok itt a postára (egy kilométer). Hát nem.Na emberek, figyeljetek, hogy kinyomtassátoka jegyeteket! Ez a tanulság.
"Mindneki" tudja, hogy Angliában baloldali a közlekedés, kár volna ezt nagy újdonságként beharangozni. Tudja tudatosan, de nem a tudatalattija, annak fogalma nincs erről. Megtapasztalni tehát egészen más dolog. Már az autópályán is, ahogy az autók nem azon az oldalon jönnek szembe, mint ahol megszoktuk. Leültem a jobb oldalra, hogy a táblákat lássam, és azok sem ott voltak persze.
Aztán, ahogy kiszálltam a Victoria Stationnál, ahogy kelnék át a Buckingham Palace Roadon, akkor tudatosult bennem, hogy ez milyen furcsa, szokatlan, zavarba ejtő, sőt, kicsit veszélyes is. Az angolok ennek tudatában vannak: mindenhol ki van írva, hogy "look left", vagy "look right" (a második sávra). Én rögtön az elején elhatároztam, hogy mindig mindkét irányba nézek, ahogy azt a jó gyerekek teszik. Lehet, hogy a harmadik napra hozzászoktam volna a baloldali közlekedéshez, de minek, addigra pont jövök haza.
Rendeltem egy London Cardot is, ami azért egy dilemmás dolog, ha az ember spórolni akar. Úgy éri meg, ha az ember metróval, busszal egyik múzeumból a másikba megy. Ez nekem nagyjából sikerült is, tehát megérte, de azért határon van. Ugyanakkor nagyon kényelmes, hogy tudod, bárhova mehetsz, és egy csomó múzeumba ingyen bemehetsz. A megnyugtató érzésért végül is mindenképpen megéri. Adnak továbbá egy kis könyvet, amiben az ingyenes helyek vannak, és ez végül is elég is a három napra, túl sok is.
Elsőnek a change of the guardhoz mentem, mert az pontosan 11:30-kor van, közel van a Victoria Stationhoz, és én pont elértem. Tényleg, éppen hogy beestem, a téren már óriási tömeg volt. Akkora, mintha maga a királynő adna koncertet a palota előtt. Éppen hogy sikerült beérkeznem a nézőközönség közé.
Az angolok egyébként roppant önzőek és öntudatosak, amint valaki elé álltam, elkezdett panaszkodni, hogy ő bizony előbb volt ott. Neki tehát joga van a nézőhelyhez a gárda :) masírozásához.
Rögtön jöttek is a gárdisták és a zenészek. Bementek a palotába. A rendőrök pedig igen érdekes módon intézkedtek. A franciák és az angolok is valahogy levezénylik az ilyeneket egy "szervezett-anarchikus" módon: Nincsenek kordonok, nincs nagy lezárás, csak rögtönzött, de szigorú szabályok. A rendőrök odaszólnak, az emberek engedelmeskednek. Igen, ehhez az emberek is kellenek. A rendőrök láthatóan élvezték a szereplést, sokat mutogattak, magyarázkodtak. Tudatában voltak annak, hogy sokan fényképezik őket. Elmagyarázták, hogy vigyázzunk értékeinkre, hátsó zsebbe ne tegyünk semmit. Jött egy lovas gárdista csapat is, egy néger és egy női lovassal, ami érdekes volt, csak a gépem nagy nagyításon volt, és ezekből a képekből semmi jó nem lett, csak közeli, elmosódott foltok.
Egy csomó ideig várni kellett, mert odabent zenéltek, és azt azért én nem láttam olyan nagyon jól. Akik a kerítés mellett álltak, biztos azt is élvezték. Mindenesetre modern zenét játszottak szimfonikus változatban. Volt Michael Jackson is. broáááf.
Erről jut eszembe, egy spanyol srác és két olasz lány beszélgettek ott angolul, és belehallgattam. Amikor Michael Jackson szólt, akkor az egyik lány felkiáltott, hogy "long live Michael Jackson", mire megjegyeztem, hogy "not anymore". Nem sértődött meg. Tetszett neki, és elbeszélgettünk. College studentek voltak, és most jöttek Londonba.
A következő állomás a Wellington Arch volt, és aztán az Apsley ház. Igazából csináltam egy nagy tervet, hogy milyen sorrendben járom be a dolgokat, de ott még a másik szállásra gondoltam, és ez a gárdista felvonulás is keresztül húzta a számításom. Ezt bele kellett tenni, hiszen jókor, jó helyen voltam. Úgyhogy elővettem azt a részt, hogy akkor én elmegyek a szállásomra, és ami Kensingtonban van, azt nézem meg.
Így lett az első múzeum az Apsley ház, ami Wellington palotája volt. Kívülről nem igazán impozáns, de belülről kellemes meglepetés. Igazából ez volt az egyetlen palota, amit láttam belülről, tehát az angol bútorokból csak ennyit láttam. Windsor kimaradt, előre elárulom.
Wellington tervezett egy nagyobb palotát, de az sosem épült meg. A házban sok festmény van, ugyanis a spanyoloktól lefoglaltak egy nagy gyűjteményt a napóleoni háborúkban, és bár Wellington visszaadta, azért maradt nála is. Így Murillo is van a falakon például. És sok portré Napóleonról. Úgy tűnik, Wellington nagyon tisztelte, és a múzeumot is megpróbálták ezzel színesíteni. Hiába nyert ugyanis Wellington, a nagyobb figura végül is Napoleon. Szóval az Apsern házat nagyon ajánlom! Könnyen elérhető, és tényleg kellemes meglepetés.
Utána átvágtam a Hyde Park déli oldalán. Itt az volt a gondom, hogy sehogy sem tudtam a metrót használni. A megállók nincsenek jól. Nem a park déli oldala mentén megy a metró. Buszozhattam volna, csak a buszoknál kiismerni, hogy éppen hova mennek, nehéz. A metróról volt térképem. A Royal Albert Hallhoz tartottam, ugyanis kedvenc zenekarom, a Deep Purple egyszer (kétszer) adott ott egy koncertet. Igen, Jon Lord írt egy szimfonikus művet a Deep Purple-nek, és zenekarral előadták.
A Royal Albert Hall nevét Albertről kapta, akinek az emlékműve ott áll vele szemben. Igazán impozáns, tele van "arannyal" és kereszttel. Azért nem rossz. Csodálkozok, hogy nem annyira híres, én legalábbis nem hallottam róla korábban. A Royal Albert Hallról viszont igen.
Itt derült ki számomra az, amit később még inkább megerősítettek a tapasztalataim a metróban, hogy az angolok mennyire szeretik a musicaleket. Hihetetlen mennyiség van belőlük, és szinte mindenből csinálnak. Mintha az angolok mindent zenésen előadva élveznének, nem pedig színházban, vagy pláne olvasva.
A Royal Albert Hallba nem tudtam bemenni, mert a guided tour négykor lett volna, azaz két órát kellett volna várni. Igazából addig elmehettem a szállásra, de végül nem értem időben vissza. Kensingtonban sok mindent már nem láttam.
Kicsit délre vannak a tudományos múzeumok, a természettörténeti múzeum, és még egy pár hasonló (Darwin múzeum), amely egyébként teljesen ingyenes. Ez roppant pozitív dolog, és mint megtudtam, a British Museum is ingyenes. Azért nem volt benne a brossurámban, mert kártya nélkül is grátisz.
Ugyanakkor ezekre a múzeumokra nem volt időm. Itt ugyebár nem annyira angol dolgok vannak. Még a British Museumba is az egyiptomi leletekért mentem volna, ha befért volna. Végül nem fért be, pedig nagyon fogadkoztam, hogy egy fél órára csak benézek csak és kizárólag az egyiptomi részlegbe.
Nos, Kensingtonban voltam, és éhes, és nem volt pénzem, és valahogy egyébként éttermek sem nagyon voltak. Vagy valamilyen más ételárusok. Például fish and chips. Bankautomata sem. Helyette inkább egy igazán elegáns kertes házas övezet volt, kicsit nagyobb házakkal, mint a kertes házak, de azért nem is azok a csúnya bérházak. Egy érdekes, angolos, elegáns átmeneti rész volt.
Egyébként London nagy, de inkább területileg, mint magasságra. Kevés impozáns hely van, kevés igazán nagy épület. Az épületek nagy része 2-3 emeletes. Még a pesti bérházaknál is alacsonyabbak. Igazán nagy terek, impozáns boulevardok sem jellemzőek, mint Párizsban. Nem olyan monumentálisak a dolgok. Pár kivétel a Traffalgar Square, egy kicsit a Tower, a Gherkin, és hasonlók.
Végül csak találtam egy automatát, és aztán egy boltban vásároltam dolgokat. A szójatej kb ugyanannyi volt, mint a rendes tej, így azt vettem. Egyébként indiaias pogácsa-pirog jellegű dolgokat ettem, de sajnos hidegek voltak, nem tudták nekem megmelegíteni, ez sokat rontott rajtuk. Még így is jók voltak azért.
Végül elérkeztem a szállásomra. Az Earl Court már kicsit lerobbantabb negyedben van, ugyanakkor legalább sok bolt volt az utcán. Itt tényleg nem lett volna gond enni, és ha nem lett volna a szállásomon reggeli, akkor azt is könnyen megejthettem volna.
A szálláson kiderült, hogy készpénzel kell fizetni, én pedig nagyon kiszámoltan, csak ötven fontot vettem ki. Hát ki kellett mennem még felvenni pénzt.Mire a szállást elintéztem, és indultam volna, a Royal Albert Hall négy órára már elérhetetlen volt. Pár percem lett volna.
Észbe kaptam az ügyben is, hogy sietnem kell, mert a múzeumok zárnak. Ez egy kicsit gond. Gyakorlatilag ötkor lehet utoljára bemenni múzeumokba, és utána nincs semmi. Úgyhogy aki igazán ki akarja optimalizálni a dolgot, és London Carddal ki kell, az napközben ne tököljön olyanokkal, mint evés, meg nézelődés, meg megpihenünk a szállodában! Még zuhanyoztam is.
Na de azért még egyvalami belefért, pontosabban egész jó kis tervet eszeltem ki. Először is elmentem a Towerhez. Ezt úgyis mindenképpen bele kell venni, meg kell nézni, és a metróval közvetlenül elérhető.
Egyébként a metróból kijövet a Tower kicsit furcsa, hátulról nézve, meg kell kerülni az egészet, és oldalról lehet bemenni. A Towernek van egy kis bejárati kapuja, aztán a külső falak, aztán van egy belső Tower is, a White Tower. És még egy pár másik fal és épület is tagolja. Meglepetésemre nagyon aranyos kis angolos lakóházak is voltak odabent. Igen hangulatos volt.
A gond az volt, hogy alig maradt időm. Így először is a koronaékszereket néztem meg. Sajnos itt fényképezni nem lehetett. Sőt, egész Londonban, szinte semelyik igazán érdekes résznél nem lehetett fényképezni. Ami fényképem belülről van épületekről, az sokszor tilos volt. Bizonyos esetekben viszont nem is akartam és nem is nagyon lehetett megszegni a tiltást. A koronáknál például iszonyatosan figyeltek, és rögtön vittek volna a Towerbe.:)
Mindenesetre láttam az összes koronát, és a világ három legnagyobb gyémántját. A svédeknek, dánoknak és angoloknak is sok koronájuk van. A mi szent koronánk az egy eléggé egyedi dolog, és talán emiatt kötődik hozzá olyan dogmatikus nézet, mint a Szent Korona tan. Az angoloknál elképzelhetetlen lenne, hogy egy koronához ennyire ragaszkodjanak. A király(nő)höz inkább: "God save the king", bár ők is lefejeztek egyet.
Egyébként arról szó sincs, mint a svédeknél, hogy majd mindegyik királynak volt koronája, hanem van benne rendszer. Tehát néhány korona szakrális rendszeréről van szó. Így például koronázó korona, meg a parlament megnyitásakor használt, és az anyakirálynő koronája. Vagy van kirélynéi és királynői korona is, mert ezek különböző posztok. Akit érdekel, nézze meg! Meg a gyémántokat is.
A Tower ezek után már zárt be, így semmiféle börtönös, kínzásos dolgot nem láttam. A fontosabb dolgot megnéztem, a populárisat kihagytam. Még el lehetett időzni a külső Toweren belül, a belső Toweren kívül.
Más dologra sem volt időm, szóba jöhetett volna még a Monument vagy a Tower Bridge, de hát ezeket nem értem el. Viszont lehetett még tenni egy hajós városnézést, és ez is benne volt a London Cardban. Ez így nagyon jól jött ki, mert minden más zárva volt, és egyébként is, naplementében, kicsit sötétedés közben igen érdekes a Temzén hajókázni. Szóval nagyon sirály volt. (Tényleg, sirály nem volt, vajon miért?)
Itt fordult elő másodszor, hogy az angolok önző, törtető, öntudatos oldala előjött. Ahhoz, hogy fényképezzek, fel kellett állnom. Az egyik rám szólt, hogy rátámaszkodtam az ülésemre, és félig állva ültem, hogy ne kelljen folyton felállnom. A másik meg azért szólt, hogy egyáltalán felállok, és eltakarom a kilátást. Hát bent ültem a hajó közepén, állva legfeljebb több eget takartam ki, és csak egy ici-pici sávot. De neki úgy látszik, joga van a teljes képernyőhöz, és ezrét szólni képes. Egyébként mások is felálltak fényképezni, és végül ő maga is, nem tudom, mit ugrált.
Egyébként nagyon jó rálátás volt sok érdekes épületre, és sok érdekes fényképet csináltam. A hidakból sok volt, valamelyik érdekes volt, valamelyik nagyon ronda. Néha pedig igazán a Temzéről nem lehetett jól látni valamit. A Monument például alig látszik egy pillanatra, és a St Paul katedrálisnak is csak a teteje.
A hajó a Westmisterhez érkezett, azaz a parlamenthez, és az óratoronyhoz. A Big Ben ugyanis az óratorony nagy harangja, és nem maga a torony. Persze mindenki a tornyot is úgy nevezi.
Egyébként a London Eye itt van a parlament közelében. De ez nem volt ingyen, és nem volt rá időm. Egyébként számos más helyen körbe nézhettem a városon, így nem volt értelme oda menni. És ki tudja, nyitva lett volna-e még. Igazából eszembe se jutott odamenni.
Mit tehettem még aznap? Hát a Downing Street 10 mindenképpen, és sétálgatni a környéken. Ahogy mentem el a parlamenttől, egy helyen nagyon jó kis fényképezős hely volt, nem magyarázom, a fénykép mutatja, hogy mi volt a jó benne (ld.első fénykép).
Nem volt pontos London térképem, a London Cardhoz adtak egy brossurát, abban volt egy, de a Downing Street-et megtalálni nehéz volt. Elég nagy kört tettem, de minden roszban van valami jó: legalább sok mindent láttam még.
Először is a St James Parkot, ami önmagában is érdekes, másrészt egy kis házacskát, ami tényleg egy kőhajításra van a parlamenttől, és mégis olyan, mintha egy mocsár szélén lévő kis parasztház volna. Igen idilli, van Goghnak milyen jó lett volna. Vagy milyen funny volna, ha itt lakna a miniszterelnök. Kivételesen szerencsés is voltam, hiszen egy mókus pont beállt fényképezni. Turistákhoz edződött mókusnak nézett ki.
Szóval Downing Street sehol, helyette belebotlottam egy oszlopba, ami nem Nelsoné volt, aztán még egy diadalívszerűségbe, aztán a Traffalgar Square-ra jutottam, ahol már ott volt az igazi Nelson-oszlop.
Ezek után pedig visszafordultam, és csak megtaláltam a Downing Streetet. Én azt gondoltam, hogy ez egy normális kis utca, és a miniszterelnök egy angol társasházban lakik. Én azt képzeltem, hogy valamelyik miniszterelnök egyszerűen ott lakott, és aztán az lett a rezidencia. Volt valamilyen video is, ami nekem ezt a benyomást keltette.
Hát nem, a Downing Street nem is igazi utca. Nincs is kiírva. Egy nagy minisztériumi épület van, és persze őrök, meg kordon, meg minden. Nem igazán érdekes.
Mi maradt még? Lehetett volna bóklászni a londoni éjszakában, inni, szórakozni. Csak hát az a holnapi városnézésbúl veszi el az időt. Elmentem a Gherkinhez. Arra gondoltam, hogy azt is meg kell nézni, oda nem kell bemenni, tehát este is megnézhetem.
A gond az volt, hogy nem tudtam, hol van. És a nevét sem. Olyan nehéz megjegyezni. Szóval kérdezősködtem, de hát körbe kellett írnom, mit keresek. Ráadásul az angolok nem is tudnak igazán angolul. Mindenféle akcentussal beszélnek. Indiai, arab, afrikai. No meg brit. Hát milyen angol az? És ők is nehezen értenek meg engem. No egy kicsit túlzok, alapvetően nem volt nagy probléma, de kicsit meglepődtem, főleg azon, hogy ők mennyire nem értenek engem.
A Gherkinhez vissza kellett menni a Tower Hillhez. És még ott sem láttam, mert éjjel volt. Nem olyan nagyon nagy ez a ház, nem magaslik ki annyira a környezetéből, mint például az Eiffel-torony. Az Eiffel-toronyhoz messziről oda lehet találni, mert látod. A Gherkint nem. Pér utcával előtte láttam csak meg.
Fényképet elég nehezen tudtam készíteni a sötétben, de azért így is érdekes téma. Nagyon tetszik a torony, és ami még tetszett, mint fotós téma, az az, hogy ott van mellette egy 12. századi templom. A 21. és 12. század egymás mellett igazán érdekes konstelláció.
Ezzel a történelmi képpel zárom is ezt a napot.
Utolsó kommentek
A Szerkiről - és egyben szolgálati közlemény
A Szerkiről - és egyben szolgálati közlemény
A Szerkiről - és egyben szolgálati közlemény
A Szerkiről - és egyben szolgálati közlemény
A Szerkiről - és egyben szolgálati közlemény